A tizenkét hónap -görög mese Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben. Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott. Tizenkét egyforma suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap. Meg is kérdezték az öreganyót: Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek? Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta: Mind a tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek - mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű! Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz: Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat, és a kendődet! - színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben. Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott. Tizenkét egyforma suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap. Meg is kérdezték az öreganyót: Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek? Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta: Mind a tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek - mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű! Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz: Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat, és a kendődet! - színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé. Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján.
A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz: Mit tettél velem? Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és bongáncsot adtak! Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak:- Én azt mondta, hogy mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist, és szamárkórót, mert azt mondta, hogy rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz- aszerint, hogy ki mit vár tőlük.
Azok megengedték, és megkérdezték, hogy mi járatban vannak ilyenkor a hideg erdőn. Ők meg elmondták, hogy az imént itt járt a másik lány, és hogy neki adtak virágot, akkor most nekik meg adjanak szép, drága és meleg bundákat és sok aranyat a kosarukba. Tudták, hogy ők a tizenkét hónap, mert a másik leány mindent elmesélt. Ezért aztán azt is tudják, hogy varázserejük van. A férfiak összenéztek, egymásra hunyorítottak. Április rögtön értette, mit kell tennie. Felállt a tűz mellől. Levette válláról farkasbőr bundáját, és a lányra terítette. Aztán egy másikat az asszonyra. A bundák nagyon súlyosak voltak és nagyon melegek. Le akarták venni, de nem tudták. Súlyuk alatt pedig egészen összegörnyedtek, le is kellett kuporodniuk, annyira nehéznek érezték. Hanem a bundák akkor annyira rájuk tapadtak, egészen rájuk nőttek, hogy levenni már nem is lehetett soha többé. Teljesen rájuk forrott, eggyé vált velük, beborította őket a fejük búbjától a lábuk ujja hegyéig. A bunda alatt mostmár farkassá váltak egészen.
Értékelés: 11 szavazatból A szeszélyes királynő az újévi ünnepi bálra egy kosár hóvirágot akar. Kiadja a parancsot, hogy mindenki induljon hóvirágot keresni, jutalmul pedig egy kosár aranyat ígér. Egy bökkenő van csak, hogy ez a virág egy évben csak egyszer, áprilisban virágzik. Annára, a kis árva lányra ráparancsol szívtelen mostohája, hogy menjen ki a sötét, hideg erdőbe és szedjen nekik hóvirágot. A szegény lány találkozik a 12 hónappal és megkéri őket, intézzék el, hogy egyetlen órára április legyen. A 12 hónap segít is, sőt, egy varázsgyűrűvel is megajándékozzák. De Anna irigy mostohaanyja és mostohatestvére ellopják tőle a gyűrűt, a hóvirágot pedig ők viszik el a királyi palotába. Egyéb epizódok: Stáblista:
Most is bekopogott hozzájuk. Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském ehhez a sok pénzhez? - érdeklődött ravaszul. Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak. A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc. Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre: Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! - A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel. Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták. Nagy nehezen sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát. Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyermekét. A gyermekek és a vénasszonyok nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst - és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske.
OROSZ MESE ALAPJÁN Téli rege Tizenkét hónap Élt az erdő szélén egy kis házban egy asszony két lányával. Az egyik szőke volt, a másik fekete hajú. A lányok mostohatestvérek voltak: a szőke lány édesapja régen meghalt, nem sokkal azután, hogy új asszonyt hozott a házhoz. Ettől a naptól kezdve nagyon gonoszul bántak a szegény kis árvával. Nehéz munkákat kellett elvégeznie, míg ők csak cicomáskodtak naphosszat. Cselédként dolgoztatták, ő mégse panaszkodott, hanem mindent megcsinált, amit ráróttak. Telt-múlt az idő, sok év eltelt. A lányok felnőttek, és a szőke leány nagyon szép lett, míg a fekete hajú csúnyácska maradt. Ezt aztán végképp nem nézhette jó szemmel a mostohaanya, elhatározta hát, hogy elpusztítja a szegény árvát valahogy. Beköszöntött a hideg, fagyos tél. Nagy hó esett, az erdő és mező gyönyörűségesen szép volt. A mostoha azt gondolta: no, itt az idő, kiküldi az erdőre a lányt, és ott biztosan megfagy, vagy megeszik a farkasok. Magához hívta a lányt, kezébe adott egy kis kosarat, majd azt mondta neki, hogy menjen az erdőre, és szedjen virágot.
Azt majd eladja a piacon, hogy legyen pénzük. A lány váltig állította, hogy ilyenkor nincsen virág az erdőn, ilyenkor csak jégvirág van a kulipintyójuk ablakán, de a mostoha hajthatatlan volt, nem tágított, hanem a lány vállára dobott egy nagykendőt, és kitessékelte az ajtón. Utána kiáltott még: vissza ne jöjjön virág nélkül! A lány elindult hát a magas hóban, fázósan összehúzta magán a kendőt. Ment, ment, egyenesen a sűrű erdőbe. Nem tudta, merre mehetne, virágot úgyse talál sehol. Már nagyon fázott, de visszafordulni nem mert. A sűrű erdő felől valami fényt látott derengeni. Mintha tűz lenne amott. Gondolta, odamegy, és hátha megengedik neki, hogy megmelengesse fagyos tagjait a tűznél. Oda is ért, és látta ám, hogy tizenkét férfi kuporog a tűz mellett, van köztük egészen fiatal is, meg egészen öreg is. Subájukba burkolóznak, és csendesen beszélgetnek a tűz körül. Odament, bár nagyon félt. Megszólította őket, hogy engednék meg neki, hogy megmelegedjék egy kicsit a tűz mellett. A férfiak nagyon elcsodálkoztak, hogy ilyenkor valaki jár az erdőn.